Gary Chapman huszonöt éve alkotta meg az öt szeretetnyelv fogalmát, azóta nagyon sokan hivatkoznak rá, és próbálják megfejteni mi is a saját szeretetnyelvük, vagy éppen a másiké. A neves amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó idén hazánkba látogat, ennek apropóján összeszedtük azt az öt „nyelvet”, amiről Chapman beszél.
- Elismerő szavak :
Nem mondunk azzal újat, hogy a dicséret mindenkinek jól esik, akár belső értékekről van szó, akár a frizurája vagy a ruhája miatt kap bókot az ember. Ez azt jelenti, hogy valami pozitívat mondunk a másiknak, dicsérjük őt. Persze ezzel sem kell túlzásba esni, de van, aki ebben érez megerősítést, és így fejezi ki a szeretetét a számára fontos emberek felé.
- Minőségi idő:
Ez azt jelenti, hogy valakire tudatosan szakítunk a drága időnkből, és leülünk vele például beszélgetni. Nagyon fontos, hogy ez nem felületes csevegés, hanem mikor tényleg odafigyelünk a másikra, és nem csak annyit mondunk, hogy „igen”, „aha” és társai, miközben a mobilunkkal babrálunk. Persze ez nem csak beszélgetés lehet, hanem egy jó kirándulás, vagy bármi, ami során értékes és tartalmas időt tudunk eltölteni a másikkal.
- Ajándékozás:
Ajándékot adni nem csak születésnapra vagy névnapra lehet, hanem a mindennapok során is lehet egy-két aprósággal meglepni a másikat, például csokival vagy virággal. Aki szívesen vesz ajándékot, szeret ajándékozni, az ezen a módon tudatja, mennyire fontos neki a másik személy.
- Szívességek:
Hasonló az ajándékozáshoz, de itt inkább arról van szó, hogy például ha látjuk, hogy a párunknak/ anyának/ apának nehéz, fárasztó napja volt, akkor elmosogatunk, kivisszük a szemetet, és ehhez hasonló szívességeket teszünk, hogy megkönnyítsük a dolgaikat, és így jelezzük gondoskodásunkat, szeretetünket.
-
Testi érintés :
Ebbe nagyon sok minden beletartozik, az ölelésen, a puszin keresztül a szexig szinte minden, ami fizikai kontaktot jelent, és kellemes a másiknak. Aki ezeket sokat szereti alkalmazni, az így fejezi ki szeretetét a másik iránt.
Bár ezek első olvasásra egyszerűnek tűnnek, valójában nem könnyű rájönni, mi is a saját szeretetnyelvünk, és mi a másiké, hiszen jobban belegondolva, sokszor ezek egybemosódnak, és mindegyik tud ugyanakkora örömöt okozni. A kulcs az, hogy figyeljünk magunkra és a másikra. Próbáljunk rájönni, a másik mivel próbálja kifejezni érzéseit: Megpróbál segíteni, szívességet tenni? Megölel? Esetleg megdicséri a főztünket? Ahogy kifejezi, ő is úgy, olyan formában várja vissza, attól függetlenül, mi hogy fejezzük ki, hiszen csak azon a módon érti, fogja fel ezeknek az üzenetét.