A kávé az egyik legkedvencebb italunk. Szívesen fogyasztjuk otthon vagy kávéházak meghitt teraszán. Mégis, meg kell említeni azt a tényt, hogy a kávézás kultúrája elsősorban Bécsben, Ausztriában jött létre, és 2011 óta az UNESCO szellemi kulturális örökségéhez tartozik.

A kávéházi hagyomány az üzleti megbeszélésekkel és az újságjukba mélyedő vendégek látogatásával egyetemben alakult ki szomszédos országunkban. Az aromás ital a bécsi gasztronómia és kultúra fontos részévé vált. Az osztrák emberek ugyanis képesek órákat eltölteni kedvenc kávéházuk asztalánál, egy könyv, újság vagy akár egy finom Sacher torta társaságában.

Magyarországon leginkább azért isznak kávét az emberek, hogy több energiával bírják a napi rutinfeladatok elvégzését. De vannak olyanok is, akiknek muszáj felhajtani egy gőzölgő feketét, hogy szinten tartsák a vérnyomásukat. Hiszen a kávé nagyon jó az alacsony vérnyomásra, ugyanakkor vigyázni kell vele, mert az arra érzékenyeknek gyorsan felpöröghet a szívritmusuk.

A rengeteg hungaricumunk mellett sajnos azt nem mondhatjuk el magunkról, hogy a kávézás a kultúránk része lenne. Ezt befolyásolja az életszínvonal minősége és a stresszes, rohanó mindennapok szürkesége. Nincs időnk arra, hogy órákat töltsünk el egy kávézó hangulatos helyiségében. Ez már nem a 19. és 20. század eleje, amikor híres költők és írók töltötték be a kávézók termeit, hogy eszmecserét folytatva megalkossák legújabb műveiket. Az úgynevezett „Kávéházi irodalom” korszaka véget ért. Vigasztalásul gondoljunk a Petri-díjas író és költő, Beck Tamás szavaira: Nincs a világon olyan probléma, amit ne oldana meg egy csésze kávé!