Ez a rövidítés akarva – akaratlanul is előbukkan a médiában, és bár már jó ideje benn van a köztudatban, mégsem értjük teljesen, és nem járunk utána a dolgoknak, csak másodkézből kapott információk alapján ítélünk, nem a saját tapasztalataink alapján.
Egy olyan társadalmi kisebbséghez tartozókat jelöl ez a megnevezés, akik évtizedek óta küzdenek jogaikért, és a jelek szerint ez egy jó darabig még így lesz. Talán még a szivárványszínű zászló, mint jelkép is ismerősen cseng, ami ugyebár ennek a közösségnek a sokszínűségét hivatott jelképezni találó módon. A teljesség igénye nélkül ez az angol mozaikszó magába foglalja mindazokat, akik a hagyományosnak vélt kétdimenziós férfi- női identitásokon és szexuális beállítottságokon kívül helyezik el önmagukat.
És a hangsúly az önmagukon van. Mert bár születésükkor meghatározzák az orvosok külső jegyek alapján, hogy fiú vagy lány-e az újszülött, és ezzel az identitásukat és a szexuális preferenciáikat is kvázi definiálják, csakhogy a személyiség még nem kiforrott, ahogy még senkinek sem. Hogyan is tudnák ezeket a kérdéseket megválaszolni, mikor még nem is ismerik önmagukat? Hiszen jön majd a kamaszkor, mikor ezek kerülnek előtérbe, próbálják megtalálni magukat, identitásukat, helyüket a társadalomban, mint bárki más. Van itt még egy fontos szó, ha meg akarjuk érteni ezt a közösséget, és ez pedig a szubjektum, maga a szubjektivitás fogalma. Az, hogy én hogy határozom meg magamat a többiekhez viszonyítva, mi az, ami az én önképemet tükrözi, az egyéni dolog, mindenkinél más. Hiszen mindenki másképp más, nincs egységes, objektív mérték. Ezt jelenti a szubjektivitás. Mindenki a saját mércéjéhez van mérve.
A 21. században élünk, és bár divatos szó lett az elfogadás, a gyakorlatban sokszor ez nem látszik meg. Még mindig a címkéket nézzük, nem az embert, a személyiséget, és sokszor időt se szánunk arra, hogy valóban megismerjük a másikat. Bár az utóbbi időben sok olyanról hallani, hogy az LGBTQ- közösséghez tartozó személy „coming outolt”, vagyis felvállalta magát a társadalom előtt. Felvállalta másságát, szokás mondani, kis éllel a hangban. De mitől lett ilyen negatív csengése ennek a szónak? Hiszen mindannyian mások vagyunk, különbözünk, így értelmetlen ez a kifejezés. Van viszont egy olyan , aminek van értelme : az élni és élni hagyni elve, melyről hajlamosak vagyunk megfelejtkezni.
