A leghangosabb magyar pszichiáter - Csernus Imre
2017. április 03. írta: P. P.

A leghangosabb magyar pszichiáter - Csernus Imre

Magyarország legnépszerűbb pszichiátere Csernus doktor Pécsre érkezik.  A „bevállalja” című műsorában híressé vált Csernus Imre híres a hangos, szókimondó beszédeiről, és most Pécs városában ismerhetjük meg közelebbről. Ténykedése elég megosztó az országban, és aki még nem hallotta, most egy élő előadás keretében döntheti el maga, hasznosnak érzi-e munkásságát.

csernus.jpg

A pszichiáter Jugoszláviában járt iskolába, majd 18 éves korában költözött Budapestre. Saját bevallása szerint szülész szeretett volna lenni. Így kezdett el dolgozni az orvos szakmában is, ahol kezdetben drogfüggőket kezelt. Sok beteget sikerült meggyógyítania, amely bizonyítja munkájának hasznosságát. Nem ismeri a lehetetlent, amit napról-napra próbál pácienseinek is átadni.

Jelenleg több féle betegséget is próbál gyógyítani mentálisan. A Magyar női vízilabda válogatott pszichiáterének is vallja magát, de például a Győri ETO labdarúgócsapatánál is végzett hasonló tevékenységet. Csernus aktív tevékenységét jelzi, hogy évről-évre ad ki könyveket is.

Nem hiszek abban, hogy ha egy ember belesétál egy gödörbe a saját lábán, hogy abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán.
Ezért nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút.

Se veled, se nélküled

A párkapcsolat az élet szerves része, mely sokak számára állandó problémát okoz. Vagy azért mert van, vagy azért mert nincs. Magyarországon körülbelül a házasságok fele válással végződik, mert a partnerek nem tudják megoldani problémáikat. A doki segítségével talán jobban ki lehet szűrni az egyes problémákat, ugyanis az est központi témája a párkapcsolat lesz.  Nyers, őszinte és kemény válaszok várhatóak, melyeket önismereti célokra is fel lehet használni.

2017. április 11-én, kedden este 6 órától lehet megtekinteni az eseményt Pécsett, a Zsolnay Negyedben. A pszichiáter szívesen lát minden érdeklődőt, akit érdekel a téma, vagy követik munkásságát.

Zsolnay Negyed E78
7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37.

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-bolcsesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6512399249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása