A feminizmus szó hallatán mostanában talán minden második férfi összerezzen, de itt az ideje, hogy eloszlassuk azokat a tévhiteket, amelyek évek, sőt évtizedek óta az ítélkezők agyában lapulnak.

Először is, rengeteg cikket olvastam a témában, és bár nálunk még nem bevett szokás az egyetemeken és a hétköznapokban bevezetni az úgynevezett „gender studies” vagy „feminism” fogalmát, ennek ellenére úgy érzem, nagyon fontos foglalkozni a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Miért hívom társadalminak, és nem női egyenjogúságnak? Azért, mert a legnagyobb tévhitet megcáfolva a feminizmus nem a nők előrejutásában és a férfiak elnyomásában gyökerezik, hanem egyfajta egyensúlyra törekvés, kommunikáció és megértés jellemzi.

A 21. század egyik legnagyobb társadalmi katasztrófája a két nem között zajlik; elbeszélünk egymás mellett, nem törődünk egymással, lenézzük a másik nemet, jobb munkahelyet, magasabb pozíciókat és jobb fizetést akarunk, a másik nem fölött akarunk állni. Kizárt, hogy ezek a jellemzők és tulajdonságok csak ránk, nőkre lennének érvényesek. Gondoljunk csak kicsit bele: a férfiak már az őskorban is a hierarchia csúcsán álltak, vadásztak-halásztak, a nők „csak” gyűjtögettek, gyereket szültek és ellátták a házimunka követelményeit. A különböző forradalmak, szüfrazsett mozgalmak és az egymást követő előítéletek magukkal hoztak egy új trendet, miszerint a nőknek nem csak a konyhában van a helyük, és nem csak arra képesek, hogy gyereket neveljenek. Saját szabad akarattal rendelkeznek, és igenis fel tudják maguknak építeni azt az életszínvonalat, amit régebben csak egy férfi mellett tudtak elképzelni maguknak.

Még mielőtt bármelyik dühös úriember kinyilatkoztatná véleményét, a fentebb leírt „feminista duma” csak egy eshetőség a sok közül. Emellett meg kell említeni, hogy egy valamire való nőnek igenis szüksége van az erősebbik nem támogatására, és itt nem az anyagi biztonságon van a hangsúly, hanem a lelki együttműködésen, az empátián, a törődésen. Melyik nő ne akarná azt, hogy minden nap elmondják róla, mennyire kedves és szép, vagy milyen finomat főzött? Melyik nő akarna egész életében magányosan, csak a saját érdekeit képviselve élni? Nos, mint már mondtam, akad ilyen eshetőség; ugyanis nem lehet elítélni egy nőt azért, ha csak saját magával akar foglalkozni, a sikereire koncentrálni, és felépíteni egy tudatos életszínvonalat, amit ő maga képes irányítani. Mindenki a saját sorsának kovácsa, és minden ember – legyen az nő vagy férfi – úgy alakítja az életét, ahogy óhajtja.

Mindkét életstílusnak megvannak az előnyei és hátrányai, de az biztos, hogy meg kell találni azokat az értékeket, amikre fókuszálhatunk. Ha egy nő családot akar alapítani, nincs annál fontosabb – sokan így állítják. Valóban, én is ezt az elvet vallom, de ez is hozzáállás kérdése, csakúgy, mint minden más. Család mellett karriert alakítani elég nehéz lehet, de senkinek nem szabad korlátozni a szabadságát és a törekvéseit. Pontosan ezért vagyunk annyira mások, férfiak és nők, hogy ezekből a különbözőségekből hozzunk létre egy kerek egészet, amit úgy hívnak, hogy: KOMPROMISSZUM.

Úgy gondolom, hogy itt nem a nők egyenjogúságáról van szó, hanem az együttműködésről, amiben a férfiak tudnak a leginkább segíteni. De ahhoz az kell, hogy elengedjük ezt a tökéletességet mutató álarcunkat, amit a média is sugall minden egyes nap, ha felmegyünk az Instagramra és multifunkcionális nők ezrei sorakoznak fel előttünk, hogy azt üzenjék a világnak, ők mindenben tökéletesek. Fontos, hogy engedjük magunkhoz közel a férfiakat, akiknek ugyancsak meg kell tanulniuk azt, hogy hol van az a bizonyos határ; mi számít alárendeltségnek, egoizmusnak vagy erőszaknak. Ezeket az elveket alkalmazva biztosan könnyebbek lennének a kapcsolatok, amelyek manapság széthullani látszanak. Szerintem nincs még túl késő, hogy kijavítsuk a hibákat, és ne kényszerítsük magunkat bele egy adott közegbe, amit a társadalmi nemünk megkíván; már nem a viktoriánus korban élünk. Mindenki független és szabad, de nem abban a „szeretkezz, ne háborúzz” felfogású hippi-értelemben. Egymásra való odafigyelés, beszélgetés és cooperatív magatartás – legyen ez most a 21. század jelmondata!