Az ember létezése örök kérdés világunkban. A világ keletkezése sokak szerint egy nagyobb erő, nevezetesen isten műve, míg a racionális magyarázat egy ősrobbanással magyarázza inkább mindennek a kezdetét. Azonban hogy lehetséges ez? Hogy lehet a semmiből hirtelen valami? Alighanem az a semmi, valójában nem is lehetett semmi, ha lett belőle valami. A semmi egy olyan fogalom, amit mi emberek kreáltunk az üresség és nem látható tér helyére. Amit mi semminek nevezünk, mert nem látjuk, az más szemszögből lehet minden. Ha a semmiből kialakulhatott ez, amit mi hívunk mindennek, akkor az valójában már akkor is teljes volt bizonyos nézőpontból figyelve. Hogy lehet az időnek eleje? A matematikában sem látunk a számok elejére, és végére. Végtelen. Miért ne lehetne a létezés, az idő is az? Megközelíthetjük tudományos, vallási oldalról is a dolgokat, de nem tarthatunk biztosnak semmilyen elméletet sem. Miért van az, hogy az emberekkel történnek megmagyarázhatatlan dolgok, amiket épp ésszel nem lehet megmagyarázni? Miért következtetünk ebben az esetben rögtön valami misztikus, felsőbbrendű vezetőre? Mi van ha az egész univerzum, a világunk egy azon magyarázata mindarra, amit meg akarunk magyarázni? A válaszok itt vannak a szemünk előtt, mi mégis valami egyértelmű, logikus magyarázatot akarunk, vagy valamilyen mese világba próbáljuk beleképzelni magunkat. Bolondnak nézzük azokat, akik szellemekről képzelődnek, vagy valami olyanról, amit mi sosem tapasztaltunk. Miközben mi magunk is szellemek vagyunk. Mi is ugyanúgy egy megmagyarázhatatlan jelenség okaként létezünk. Miért csak annak hiszünk, amit látunk, és miért csak azt követjük, ami számunkra elfogadható? Rengetegen követjük el azt a hibát, hogy kialakítunk egy álláspontot, amit aztán nem vagyunk hajlandóak megváltoztatni. Hiába történik bármi, makacsul ragaszkodunk hozzá, és figyelembe se vesszük. Így lehet az, hogy a szigorúan ésszerű és logikusan gondolkodó ember nem találja a választ kérdéseire, és így lehet hogy a hívő sosem jut el istenhez. Mert ragaszkodunk hozzá, hogy az igazunknak megfelelő igazság legyen. Azonban a világ nem alternatív. Nem a jó útra kell lépnünk, mert nem útban kell gondolkodni. Vegyük tudomásul, hogy nem vagyunk tisztában az igazzal. Mert az nem egy olyan dolog, amit csak úgy megkapunk. Azt ki kell érdemelni. Amíg nem vagyunk kellően nyitottak, csak korlátolt számú információt leszünk képesek befogadni, nem lehet igazunk, mert nem leszünk igazak. Az ember legfőbb ellensége saját maga, és vele együtt az ego. Amíg nem vagyunk képesek a saját elménkkel tudatosan működni, addig biztos nem leszünk képesek rá, hogy megtaláljuk a válaszokat. A test kinyitja a szemet, hogy lássunk, de az elme felkapcsolja a lámpát.  Az időhöz hasonlóan mindig is léteztünk. A halál nem egy véges dolog, hogy lehetne az, ha megtudtunk születni? Miért lenne vége a halállal? Hajlamosak vagyunk reflexből elvetni az ilyen gondolatokat, mert annyi féle irreális verziót hallottunk már a mennyországról, pokolról, lélekvándorlásról, hogy kapásból elutasítjuk, vagy egyetértünk vele, hogy így lesz utána. Miért ragaszkodunk hozzá, hogy mások elképzeléseit elfogadjuk? Szociális lények vagyunk, mégis egymagunk vagyunk. Mi van ha másnak máshogy alakul a halál utáni "élet"? Lehetséges hogy nekünk még van keresnivalónk itt a földön emberként a továbbiakban is, de lehet hogy más meg egy számunkra elképzelhetetlen világba csöppen bele. Minderről persze tudatosan fogalmunk sem lesz.