Oscar díjat nyert a Deák Kristóf rendezte „Mindenki” című rövidfilm. Magyarország méltán büszke lehet erre a darabra, ugyanis remekül rávilágít egyes személyiségjegyekre, és társadalmi problémákra is. A film mindössze 25 percet vesz igénybe, de nagyon elgondolkodtató.
Nézzük, miről is szól a Mindenki. Van egy lány, nevezetesen Zsófi, aki új iskolába kerül, egy új közegbe. Viszonylag gyorsan beilleszkedik, legjobb barátnője az osztály egyik legnépszerűbb diákja, Liza lesz. A kórust már az elején kiszúrta magának, ahova aztán készséggel csatlakozik is. A kórus vezetője Erika néni, aki látszólag egy rendes, tisztességes tanárnak tűnhet. Zsófi becsatlakozik az éneklésbe, azonban Erika néni hamar kiszúrja, hogy nem énekel olyan jól, mint a legjobbak a csoportban. A végén külön magához hívja a lányt, és megkéri, hogy énekeljen el egy dalt, de mi után a versenyen való győzelemhez nem tartja elég jónak, arra utasítja, hogy mostantól éneklés helyett csak tátogjon, és ne mondja ki hangosan a szavakat, csak a fejében képzelje el őket. Zsófi becsületes, jól nevelt lány, eleget tesz a kérésnek. Mondván, a felnőtteknek, pláne tanároknak csak igazuk lehet. A következő próbánál azonban Lizának feltűnik, hogy barátnője csak tátogott, amit kérdőre is von, de ő kikerüli a kérdést. Még aznap együtt lógnak, Liza meggyőzi Zsófit, hogy jól énekel, erre a lány könnyezni kezd, majd bevallja az igazat. Azonban Liza képtelen elfogadni ezt a tényt, ezért másnap a kóruson szóvá teszi Erika néninek, valamint az is feltűnik neki, hogy másokat sem hagy énekelni. Erika néni némi szigorral, és meggyőző beszéddel megspékelve visszahívja a lázadó lányt a sorba. Ezután tanácstalannak tűnik, de Zsófinak támad egy ötlete, majd az egész csoporttal egyeztetnek ez ügyben, de még nem tudjuk miről is van szó pontosan. Elérkezünk a verseny napjához, ahol mindenki tettre késznek tűnik Erika néni számára, csak egy kicsit Lizáéktól tart, hogy próbálkoznak-e valamivel a múltkori után. Próbálkoztak. Döbbenet lesz úrrá a teremben, amikor a gyerekek tátogva kezdenek el énekelni, a tanáruk közben majd felrobban mérgében, de egyszerűen nem hajlandóak hangokat kiejteni. Erika néni szégyenkezve elrohan, ami után Liza elkezd gyönyörűen énekelni, majd a többiek is becsatlakoznak mellé.
Zsófi becsületes, jól nevelt, szófogadó lány, aki inkább mély depresszióba esett tanára kijelentése után, és elfogadta, ő bizony nem olyan jó, mint a többiek. Amikor Liza kiáll érte, és társaiért, akkor is próbálja visszafogni, valószínűleg a szégyenérzet miatt. A világon nagyon sok Zsófi van, akit elnyomnak. A baj ezzel az, hogy ez annyiban is marad. A tanárt nem érdekli igazán a diák sorsa, csak a saját önös céljai vezérlik, jelen esetben a verseny megnyerése. Ezért akár azt a lépést is hajlandó megtenni, hogy csoportja fele ne énekeljen, és abban a hitben élje le életét, hogy ő nem olyan jó képességű. Zsófi ezért nem is hibáztatja őt, mert biztos igaza van. Elvégre ő a tanár, a felnőtt, ő tudja. Zsófival egyetemben a többiek is elfogadják azt a tényt –akik nem énekelhetnek-, hogy ők bizony nem olyan jók, mint társaik. A tanárnak fel sem tűnik, mit okozhat ez egy gyerek számára. Ha nem voltam jó a kórusban, úgy érzem, nem leszek jó máshol se, én nem vagyok olyan jó képességű, ezt el kell fogadnom. Alapvetően a kórusban sem biztos, hogy gyengébb, egyszerűen nehezebben sajátítja el az adott anyagot. Másban viszont lehet, hogy ő lesz sokkal gyorsabb, ő fogja gyorsabban megtanulni. Ettől azonban nem lesz valaki jobb a másiknál.
A világnak szüksége van Lizára, aki egyszerűen nem hajlandó elfogadni a tényt, ha valaki nem kaphatja meg ugyanazt az örömöt, amit ő. Liza nem úgy gondolkodik, hogy nem szól semmit az ügyben, mert bajba kerülhet. Liza nem úgy gondolja, hogy végül is ő énekelhet, ezért lényegtelen a kérdés. Úgy gondolkodik, hogy ezen igen is változtatni kell. Ő nem akarja tudni, hogy a világ nem így működik. Igen is kiáll az igazáért, és kiáll társaiért, nem csak önös érdekeket figyelembe véve. Hiszen a társadalom adta törvények belénk vannak nevelve, ahol a felnőttek és tanárok a gyerekek és diákok felett állnak. Mert hát milyen dolog az, hogy a gyerek fellázad a tanár ellen? Egyszerűen elfogadhatatlan. Egy felnőtt tele van a világ minden szennyével, amit magára rakott az évek során, és ezt le is adja a következő generációnak. Ez egy végtelen hosszú folyamat, ha nem jövünk rá, hogy nem kell ezt átadni. A gyerekek úgy születnek, hogy mindent csodaként élnek meg, aztán a kor és idő múlásával egyre kevésbé hisznek bármiben is. Ez nagy átlagban elmondható talán, bármiféle kutatás nélkül. Mindenkiben ott van a csoda, az egész életünk önmagában az, nem hagyhatjuk, hogy kiöljék ezt belőlünk. Az ember bármire képes, ha képes akar lenni rá. Zsófinak nem szabad hagynia magát, ha azt mondják nem elég jó. Az olyanokra, mint Liza szükség van, akik felnyitják mások szemét.. Erika néninek a maga romlottságával és önzőségével kell elszámolnia magában, mert ott van benne Zsófi és Liza is, csak valamikor eltévedt az úton. Valószínűleg pontosan úgy, ahogy Zsófi tévedt volna el Liza nélkül.
Mindhárom főszereplő személyiségjegyei könnyen átvehetőek, fel kell ismernünk jelenleg kihez állunk a legközelebb, mert bárkivé könnyen válhatunk. Minél tudatosabban éljük életünket, annál jobban befolyásolhatjuk a bennünket körülvevő világot is. Először magunkban kell megtalálni a válaszokat, aztán tudunk segíteni az embereken, és jobb hellyé tehetjük világunkat.
